...elvárás... 
nem az a féle ami kényszer, hanem amikor látod a szemükben hogy várják amit megszoktak.. hogy mond azt amit szoktál és nem kiváncsiak másra nagyon. Van hogy azért dobsz egy mosolyt, azért húzod el a szád görbületre mert tudod hogy nekik ez ad valamiféle pluszt..egy sóhajjal kevesebbet vagy csak azt a féle megnyugvást hogy veled minden rendben ... Talán felszínes...de lehet hogy csak a mindennapi rohanás az örök mókuskerék az oka...nincs idejük a falak mögé nézni...nem elvárható ez..

Őszinte meglepődéssel fogadod ha évek múltán lesz valaki aki látja a mosoly mögötti kételyt. Elsőnek el sem hiszed mert akár véletlen is lehet. Megeshet hogy megfeletkeztél magadról vagy egy kósza gondolat kiült az arcodra és pont olyan látta meg aki nem néz rajta át. Vagy rajtad se.

Nem rég találkoztam valakivel...aki teljesen más mint az eddigiek. Tisztában vagyok vele hogy járnak a világban olyan emberek akik többek mint aminek mutatják magukat mégsem merik ezt felvállalni...és most nem tudásról vagy képességekről beszélek hanem lelkileg olyan erős jellemekről akiknek mély érzelmeik vannak minden pillanatban minden apró rezdülésüknek pontos magyarázata van. 

Nagy nagy falal és gátakkal rendelkezik ami még nem is ritkaság manapság...de olyan erővel védi ezenfelül a várát hogy az hátrálásra ad okot. Ezek az emberek talán a legmagányosabbak. Sajnos a mai világban nem hogy egy mosoly őszinteségéről döntést hozni nincs időnk de emberek álarcai mögé nézni még annyira se...főleg ha ehhez egy hosszabb út vezet mint ahogy azt megszoktuk. Amint észreveszük hogy ez időigényes máris úgy csinálunk mintha nem is vettük volna észre azt az álarcot...Alapvetően nincs ezzel gond mert aki mellénk rendeltettet az ellen akárhogy is küzdünk az melletünk lesz. 

Úgy dicsér hogy nem mond szavakat..úgy ad vigaszt hogy nem ölel át sem szavaival sem fizikailag...úgy vidít hogy közben az ő szája nem húzódik görbületre. Átveszi az emberek rezgéseit és azt használja úgy hogy ha nem keresed mindennek az okát görcsösen ( mint ezesetben jómagam) akkor sokszor érthetetlennek tűnik az amit csinál. Nehéz volt napirendre térnem efelett mert normális esetben én úgy gondolom hogy arra vannak a szavak hogy kimond azt ami benned van, különben hogyan is tudnád magadat megértettni másokkal. Fontosnak tartom kimondani ha valaki fontos, ha valakihez érzéseket kapcsolsz...de ő nem beszél. Ilyenekről nem...de a tudtodra adja szépen lassan...nem köszön meg semmit, szavakkal nem. Amikor a legkevésbé számítasz rá akkor észreveszi hogy baj van és az a köszönet. 

Felhúzott egyszer egy álarcot ami az érdektelenségről szól de valójában az látja csak annak aki ezzel az álarccal szemben állva tükörbe néz.

Megosztás a facebookon