Már egy ideje foglalkoztat ez a dolog.
8-9 éves lehettem, mikor megkaptam az első naplóm. Nem nagyon bíztam az emberekben...nem beszéltem fölöslegesen és nem barátkoztam magamtól. Nem voltam az a csúnya kislány, akit kiközösítenek de talán pont ezért, mert nem igazán érdekelt ki mit gondol rólam... nem is nyitottam senki felé. Úgy éreztem, annyi időt úgy se tölt senki az életemben hogy érdemes lenne barákoznom. A suli inkább csak pár hetes program volt az évben nekem. Abban az időszakban a kórház volt az otthonom. Ahol, ugye jöttek mentek mellettem az emberek. Váltották egymást az ágyakon. Mire megjegyeztem a nevét vagy azt hogy mi is a betegsége addigra meggyógyult és tovább állt. Az egyetlen állandó az talán az orvos és a növérek voltak. Némelyiküket eltudtam volna képzelni anyának is...legalábbis akkor még azt hittem erről szól.

Szóval megkaptam a naplóm. SweetDadtől, talán karácsonyra. Nagyon örültem neki. Mint mindennek amit kaptam. Komolyan, egy egyszerű csokinak is tudtam úgy örülni hogy a nyakába ugrodtam és szana-szét pusziltam. A naplómnak minden nap köszöntem...leírtam mi történt velem aznap...milyen érzéseket váltott ki belőlem egy egy tuskó a suliban. Kezdetben így történik mindenkinél aki kap egy kulcsos könyvecskét. Aztán idővel rájöttem, hogy csak abban a kulcsos könyvecskében bízhatok. Próbálkoztam én barátnőkkel, testvérrel de valahogy mindig pofára esés volt belőle. Ezért inkább leírtam és lakatot tettem rá.

Azóta így van ez. Vagyis, mostmár van egy ember akiben vakon bízok de hosszú hosszú éveket dolgozott rajta úgy, hogy észre sem vette mert természetesen jött. Ő Best. Különleges kapcsolat van köztünk, de erről majd a későbbiekben regélek.

Az írás lehet a megoldás. Az hogy megszületik a fejedben egy gondolat, az miliónyi kérdést hoz magával ami aztán a választ is adja. Mindig azt éreztem hogy sosem a tanácsokban van a válasz...hanem mindig a kérdésben. 
Most úgy döntöttem akkor megpróbáljuk ezt a fajta "önmegvalósítást". Eleinte talán nagyon önző és szűk témákról fogok írni.. kicsit ki kell bontakozzak valahonnan...és amikor majd már úgy érzem fél szavaknól is, talán majd akkor jön az ami igazán nektek szól. Addig pedig csak próbáljatok megismerni szavaimból.

Megosztás a facebookon